2018. nov 15.

Papuccsal verni a parkettát, majd pálinkázva cigarettázni tipikus kismamás?

írta: ruzsadora
Papuccsal verni a parkettát, majd pálinkázva cigarettázni tipikus kismamás?

Avagy az idillikus púderporos szülés utáni időszak kamu

15:04 óra volt, amikor elszakadt nálam.

Úgy indult, hogy hajnali 5-től 10-ig felváltva ismételtem a következő lékelemelő cselekvéssort:

  • etetés,
  • itatás,
  • büfiztetés,
  • tisztába rakás,
  • hüppögő kisdeddel a hátamon, Nyáry Krisztián kötettel a kezemben spéci rugós járkálás faltól-falig,
  • elszenderedés,
  • felriadás ordításra,
  • tisztába tétel,
  • etetés,
  • rugós járás,
  • itatás,
  • tanácstalan nézés,
  • netes böngészés,
  • horkoló férjem vádló nézése,
  • etetés,
  • tisztába rakás,
  • hányás takarítás a padlóról,
  • lehányt pólóm cseréje,
  • bűzös gyerekruha beáztatása,
  • etetés,
  • rugós járás.

Utána volt nagyjából egy óra, amikor a gyermekkel a testemen a kanapén hanyatt fekve szemléltem a hófehér plafont. S azon járt az eszem, vajon én vagyok-e az oka, hogy a kisded boldogtalan, vagy amúgy is szenvedésre van kárhoztatva és egyébként is szívás az élet, miért akarnám elhitetni vele az ellenkezőjét.

Aztán kivittem kicsit a szélbe, aminek újabb ordítás lett az eredménye, s az, hogy fél kézzel a babakocsit toltam, fél kézzel meg a gyereket fogtam, mert így valamivel csekélyebb hangorkánt bocsátott ki magából. Néhány szomszéd lesajnálóan nézett, de a nézésen kívül vádló szavakra már nem futotta. Ebből tudtam, hogy tényleg itt a vég, totál lemondtak rólam, és kényszerképzeteimben már láttam, amint a vitrázsok mögött a gyermekjólétiseket tárcsázzák.

Ezt követően a lakásban folytatódott vidám együttlétünk a kisdeddel. Minden kreatív és kevésbe kreatív ötletemet végig zongoráztam rajta. Az összes rohadt kismamablogot átböngésztem. Anyukámat, anyósomat faggattam, sőt, még a védőnővel is beszéltem kínomban.

Ő meg, a drága, a pelenkázó asztalon ordít eltorzult arccal. Én az összes türelmemet latba vetve könyörgöm neki, hogy csak egyetlen szót mondjon, mi a baja. Nekem az is jó, ha csak kacsint, míg sorolom a lehetséges okokat.

És ekkor érzem, hogy elerednek a könnyeim, csak úgy, maguktól. Észre sem veszem, csak azt, hogy már áztatják az arcomat. Képtelen vagyok abbahagyni. Kétségbeesésemben letérdelek, miközben a gyerek lábát fogom a pelenkázó asztalon, nehogy leguruljon. A másik kezemmel pedig megragadom azt a jó kis kínai gumipapucsomat, és teljes erőből verni kezdem vele a parkettát.

Végül is, ha lenne ott egy pók, vagy légy, vagy ilyesmi, nem is volna annyira bizarr kívülről nézve.

A gyermek olyan frekvenciát ér el, mint akinek a bőrét nyúzzák. Én meg azt érzem, hogyha most nem lesz csönd, tényleg bekattanok.

Úgyhogy abban a szent pillanatban felpattanok, a gyermeket finoman a kiságyba helyezem, kirontok a bejárati ajtón, átvágok a kerten, be a sufniba, magamra húzom az ajtót, nehogy valamelyik szomszéddal beszédbe kelljen elegyedni,

mert nem vagyok éppen abban a pszichológusos-empatikus üzemmódban.

Ülök a félsötétben, végre csend van, találok cigarettát és pálinkát, úgyhogy azonmód fogyasztani kezdem őket. Persze szenvedek, mint a ló, mert a pálinka egyből vissza akar kéredzkedni, a cigarettától pedig felfordulok, olyan büdös. De elképzelem magam kívülről, hogy ez milyen nagyon kemény és menő és filmbe illő. Meg kéne nyugodnom, de valahogy mégsem jár át a mennyei béke.

Viszont csöngetnek, megérkeznek a barátaink. Összeszedem magam.

Pár perc múlva pedig a gyermek arcán idilli mosoly terül szét, ahogy a másik nőnél elhelyezkedik, s modell arckifejezéseket vág a fotózáshoz. Akár érezhetném magam rosszul is, hogy órákig képtelen voltam megnyugtatni, most meg az első nő karjaiban jól érzi magát. De nem érdekel. A lényeg, hogy nem ordít végre.

Imádják és irigyelnek, milyen édes és tüneményes gyerekem van. Azt mondják, mennyire nyugodt és milyen mázlista vagyok, hogy ilyen jó természete van. Hogy most már ők is szeretnének egy ilyet.

És a mosolyom nem éppen őszinte.

 michelin_baba.png

Szólj hozzá

anyaság elég jó anya baba ordít